mukodes_01
A PannonSec Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2009- ban alakult, így már 8 éve nyújt szakszerű megoldást a megbízók legváltozatosabb igényeire.
Alapvetően négy fő terület szolgáltatásaiból választhatnak meglévő és leendő ügyfeleink: a tevékenységünk gerincét adó Vagyonvédelem, és Takarítás mellett a Létesítményüzemeltetés, valamint a Veszteség megelőzés területén is jelentős gyakorlattal, és sikeres működési tapasztalatokkal rendelkezünk.
Tizennégy megyére kiterjedő ügyfélkör, referencia, pályázati eredményesség és szakértői munka áll rendelkezésünkre, amely ügyfélkörben,- a teljesség igénye nélkül-, fellelhető a könnyű- és nehézipari termelőüzem, az üzlet-, és áruházlánc, az iroda- és szolgáltató komplexum, éppúgy, mint mezőgazdasági, logisztikai, élelmiszeripari, vegyipari, járműkereskedelmi, kiemelt turisztikai, hotel- és szállodalánc, valamint önkormányzati, érdekeltség is. Alakulásunk óta magunknak képezzük szakembereinket, tekintve, hogy elsősorban,- kerülve az általános trendet-, a saját igényeinkhez alkalmazkodó, téma specifikus képzési tematika módszerét követjük.
A feladatok végrehajtásához, rendelkezünk az elvárt követelménytámasztó infrastruktúrával, kiképző-, operatív irányító- és végrehajtó személyzettel, továbbá a szükséges területi lefedettségű logisztikai háttérrel. Szolgáltatási mulasztásra visszavezethető kártérítési kötelezettségünk nem keletkezett.
A PannonSec élőerős szolgáltatás üzletágára a stabilitás, és a hosszú távú partneri együttműködés a jellemző.
Ügyfeleink elégedettségére a garanciát az a cégünk által üzemeltetett Minőség irányítási rendszer biztosítja, melyet folyamatosan frissítünk/igazítunk a piaci elvárásokhoz, és az aktuális trendekhez.
Az élőerős védelem megerősítése technikai védelmi elemekkel, ma már nem csak a nagyok kiváltsága. Cégünk az Ön biztonságérzetét fokozza!
Település védelem? Távfelügyelet? Riasztórendszerek? Kamerarendszer? Telepítés, üzembe helyezés, modern megoldásokkal, tökéletes szakszerűséggel megfelelő ár-érték arányban.